Feltételezem, hogy a többség még emlékszik a két héttel ezelőtti csúfos véget ért technikai edzésemre. Amikor 97 perc alatt az 1 fokos havasesőben a kitűzött pálya felét se tudtam teljesíteni. Ma délelőtt jött el az ideje, hogy egy újabb kísérletet tegyek.
Tovább ehhez a bejegyzéshez »
Archive for november, 2009
Tájfutás=koncentráció
Vinterrejset
Valószínűleg már mindenki képben van egy átlagos téli edzéshetem lefolyását illetően, de azért, hogy teljes legyen a kép, itt jön a befejező epizód: a hétvége. Természetesen ez sem telhetett el tájfutás nélkül, a csúcspont pedig egyértelműen a vasárnapi Vinterrejset volt. Ez egy évről-évre megrendezésre kerülő helyenként már-már beteges poénverseny, melyet a klub juniorjai szerveznek – egyébként megdöbbentő profizmussal. Az idei felvonásnak egy hozzávetőlegesen 20 éves térkép szolgát alapul, és ezt rontották még tovább szándékosan. A verseny honlapja szerint a Vinterrejset “Probably the best rejs in the world”, és ha ők mondják, akkor valószínűleg így is van!
Tovább ehhez a bejegyzéshez »
Mocsár, éjszakai, hátraarc
Gondolom a többség, vagy legalábbis azok, akiket az előző bejegyzés játéka csak egy kicsit is megérintett, most mindössze a csütörtöki technikaim útvonalára számítanak, de nem úgy van az ám! Először még a szerda jön a sorban, ha már egyszer elkezdtem ezt a hetet napról napra megörökíteni itt a blogomon. És ha szerda, és tél, akkor éjszakai. Ezek itt együtt járnak Uppsalában. Most novemberben még csak minden második héten, de aztán decembertől minden héten ez lesz a program. Most szerdán volt az első ilyen edzőversenyünk, merthogy ezek szinte inkább kisversenyek, mint edzések, és mivel az előző szezonban csúfos kudarcot vallottam, 7 rajthoz állásból összesen 3 értékelhető célba éréssel, most egy jó kezdéssel szerettem volna megfordítani ezt a trendet.
Tovább ehhez a bejegyzéshez »
Játék!
Alább látható a ma délelőtti technikai edzésem térképe. Egyelőre útvonal nélkül. Be kell valljam, elképzelhető, hogy a múlt heti hasonló edzés viszonylagos sikerén felbuzdulva ezt a mostanit egy kicsit túlzásba vittem. Már ami a tervezett pálya nehézségét illeti. A koncepció ugyan az volt, elsősorban a tájolóhasználatra, és a térkép leegyszerűsítésére épülő technikai edzés, könnyű futás formájában teljesítve. Ezúttal 10,5km volt a légvonaltáv, direkt hosszabb, mint szombaton, mivel most 90 percesnek terveztem az edzést. Azt, hogy mindez hogy sikerült, majd csak holnap osztom meg a közzel, előtte még játékot hirdetek!
Tovább ehhez a bejegyzéshez »
Edzésnapló
Ahogy elnézem, ez most egy olyan hét lesz, hogy akár minden nap írhatnék majd róla ide a blogra. Nem dicsekvésnek szánom, inkább másoknak motivációnak. Meg persze azért én is elégedett vagyok, és most egész jól is megy a futás. Szóval a mostani hét terv szerint 12 órásra van belőve, még nem teljesen a későbbre kitalált séma alapján, de már sok tekintetben hasonlóan. A tegnapi erősítő edzésemről már beszámoltam az előző bejegyzés hozzászólásai között, a teljesség kedvéért még akkor azért annyit hozzátennék, hogy előtte délelőtt még kocogtam 50 percet egész könnyen. Ma résztáv volt a soron, a szokásomtól eltérően a klubbal.
Tovább ehhez a bejegyzéshez »