A hétvégén folytatódott, vagy sokkal inkább most már valójában elkezdődött az idei szezonom. A Lipica Openen most vettem részt másodjára, 2006-ban sikerült megnyernem, ám idén kicsit erősebb mezőny gyűlt össze, mint akkor, és ugyan elméletileg én is fejlődtem azóta, de hála Daniel Hubmannak, igazából esélyem se volt a „címvédésre”.
Persze nem ezzel a hozzáállással álltam rajthoz, sőt, a spanyolországi verseny után úgy voltam vele, hogy „bárki verhető”, illetve hogy a „világbajnokok is hibáznak néha”, így hát azzal a céllal vágtam neki az idei versenynek, hogy a két napból egyszer újfent begyűjtsem a skalpját. (és hogy ezzel három versenynap után még 2:1-re vezessek ellene…) A bravúr sajnos nem jött össze, pedig megvolt rá a lehetőség. Mindössze jól kellett volna futni szombaton.
Csak sajnos ezen a napon úgy versenyeztem, mint 16 éves koromban: ész nélkül. Túl nagy volt az elszántság, nagyon „meg akartam mutatni”, és nem tudtam kontrollálni magam. Az sem segített, hogy a rajtom körül volt egy kis kavarodás a rajtszemélyzet hibájából, és csak némi vitatkozás után kerek egy perccel később sikerült végül elrajtolnom, mint ahogy azt kellett volna. Ez pedig sajnos egy kicsit kizökkentett a koncentrációmból, és ugyan az egyes pontot még hiba nélkül fogtam, a kettesre menet emlékszem, hogy még a rajt körüli herce-hurca járt a fejemben, és arra bizony már beletettem egy perc hibát. Ettől még persze az én hibám volt a dolog, hiszen csak azt lehet megzavarni, aki hagyja magát. Én pedig hagytam. Sőt, hogy a hibát még tetézzem, jól fel is idegesítettem magam, és innentől úgy félpályáig igazából egy átmenetet se oldottam meg olyan Isten igazából jól. Az ötösre egy igazán csúnya, két és fél perces elveszést produkáltam és akadozott az egész. A 11-estől kezdve mondhatom, hogy jól futottam, igaz erre még nem volt jó az útvonalam, és kerek egy percet kaptam.
nagyobb nézetért kattints a képre! – részidők – Hubmann útvonala
Mindezek ellenére a versenyt megnyerő Hubmann még lőtávolban volt, 3:55 hátránnyal lettem 9. és hát ennyi hibát nem nehéz összeszámolnom. Persze neki se volt hibátlan a futása, két percet ő is otthagyott az ötösre, de ettől még, illetve pont ezért, ezúttal verhető lett volna.
Nem úgy mint másnap, amikor nemes egyszerűséggel leiskolázta a mezőnyt. Nekem ezen a napon is becsúszott egy két és fél perces hiba, ezúttal a 14-esre, de ezt leszámítva a pálya többi részét lényegesen jobban, sokkal koncentráltabban oldottam meg, mint előző nap. Ha ez a nagy hibám nem lett volna, akkor a magam részével még akár elégedett is lehetnék, bár azért hét perc hátránnyal másodiknak lenni elég elgondolkodtató. Ha 3 perc hibát le is vonunk, akkor is marad még négy perc, amivel nemigen tudok elszámolni. És ekkora hátránnyal most nem szabad elégedettnek lennem. Még akkor se, ha valóban napjaink az egyik legjobb tájfutójáról, és az augusztusi VB egyik esélyeséről van szó. 4 perc, “úgymond” futásban, akkor is sok.
nagyobb nézetért kattints a képre! – részidők – Hubmann útvonala
Persze ez csak egy verseny volt a sok közül, még meglehetősen korán vagyunk, a szezon legelején, és még számtalan lehetőség lesz megverni közelebb kerülni hozzá. Legközelebb a Postás Kupán, ahova szintén jönnek a svájciak, elméletileg a norvégok is, és a nevezési határidő közeledtével hamarosan kiderül kik még.
Az eredményekhez még annyit, hogy Lenkei Zsolti szerintem nagyon jól futott. :) Nem csak azért, mert első nap két perccel, és ezzel összetettben is eggyel megvert (ami természetesen böki a csőrömet), hanem mert technikailag stabilnak és fizikailag is erősnek nézett ki. Ádám most sajnos nem volt itt, de ha ő se gyengült sokat tavaly óta, akkor jó kis váltó lehet ebből! És ezt a Postás Kupán rögtön le is tesztelhetjük majd a svájciak ellen… Jut eszembe: aki eddig még nem nevezett, most azonnal tegye meg!
az eredmény hírdetés – Lipica Open honlap
Csaba
Haresz said,
március 16 @ 10:57
Hubmann és a te útvonaladat összehasonlítva azért látszik, hogy ő sokkal egyenesebben megy. Értem ez alatt, hogy sehol egy hirtelen fordulás, sehol egy komolyabb kerülő. A 8-9-10 átmenet egyenesen félelmetes. Zsinóron húzták.
Ebből következik, hogy nem futott nálad sokkal gyorsabban, csak egyszerűen rövidebb útvonalon ment.
Persze ez így talán még félelmetesebb, mintha fizikálisan lenne ennyivel jobb, hisz aki már volt Lipicán az tudja milyen hihetetlenek ezek a légvonalban megtett átmenetek.
Grat a futásodhoz!
Dani said,
március 17 @ 9:34
Ezeket a görbéket mi rajzolja?
Feltételezem, hogy a színezés a pulzus. Hogy vannak beállítva a zónáid hogy csak ilyen keveset mész pirosban?
Haresz said,
március 17 @ 10:10
Gondolom úgy használja Csabi, hogy a szín a tempót jelöli. Zöld a gyorsabb, sárga a közepes és piros a lassú.
Igelkott said,
március 17 @ 10:54
Igen a szín a tempót jelzi (perc/km), jobb felső sarokban ott a jelmagyarázat minden képen.
Dani said,
március 17 @ 1:27
Na, azt nem vettem észre. Így már világos.
De a tempó önmagában nem mond sokat, főleg terepen. Izgalmasabb lenne pulzussal.
Csaba said,
március 17 @ 6:17
Szerintem meg nagyon is sokat mond a tempó! Na persze nem abszolút értékben, mert az valóban tök lényegtelen, hogy egy adott pontban most éppen 3 vagy 5 perces volt (illetve ez se teljesen igaz, de ebbe most ne menjünk bele).
Minden esetre a környező pontok viszonylatában nagyon sok mindent lehet látni a tempó változásaiból, gyakorlatilag az összes megtorpanás látható. És nem csak azok, amikor az ember beleakadt egy borókabokorba, de a tájékozódás miattiak is. Például a második nap a hatosra gyönyörűen látszik, hogy pontközelben nem értettem a domborzatot, és az utolsó nagy töbörtől össze-vissza kanyarogva, teljesen belassulva tettem meg vagy 150 métert, míg a kör közelébe érve ki nem tisztult a kép. Az ehhez hasonló hibák eddig szinte megfoghatatlanok, és teljesen számszerűsíthetetlenek voltak. Most az itteni és mondjuk az egyel korábbi hasonló meredekségű gerinc sebesség adatai alapján meg tudom mondani, hogy ezzel körülbelül 15 másodpercet veszítettem.
Egyébként a pulzus adatokkal is ki lehet szineztetni az útvonalat, de az annyival bonyolultabb, hogy mindig van benne egy kis fáziskésés, hiszen a pulzus nem azonnal reagál. Azokból is látszanak a belassulások, de kevésbé látványosan.
Persze aki nagyon elmélyülten akar elemezgetni, az nézze mindkettőt egyszerre. :)
Haresz, a te meglátsoddal viszont tökéletesen egyetértek. Pontosan ezért is írtam idézőjelbe az “úgymond” futásbant, hiszen ez csak részben futás. Kell hozzá persze, hogy az ember hatékonyan tudjon mozogni terepen, és afelől sincsenek kétségeim, hogy Hubmann akármilyen terepen gyorsabb nálam. De egy másik igen nagy része a dolognak inkább tájékozódás jellegű. Ez az a szintje a dolognak, amikor az embernek már nem azzal kell foglalkoznia, hogy megtalálja a pontokat, és hogy köztük ne vesszen el az átmenet közepén. Amikor már tényleg arra tud koncentrálni, hogy merre a leggyorsabb. Amikor a pontfogáskor már megvan a kész terve a következő átmenetre, és tudatosan keresi maga előtt a térképről kinézett tereptárgyakat, amik alapján tájékozódni akar és amik aztán madzagon húzzák a pont felé. Ez az, amit el kéne érni, és akkor az én útvonalaim is kiegyenesednének.
Dani said,
március 18 @ 9:46
Ha tájékozódási szempontból nézed, akkor valóban a tempó a hasznosabb. Ha a terhelést, erőbeosztást vizsgálod, akkor a pulzus.
Nincs abban annyi késés, egyébként.
Tornai Szabolcs said,
március 18 @ 10:16
Szia Csaba, gratulálok a nagyszerű eredményhez! Hubmann mellé felállni a dobogóra, ráadásul most már másodszor, gondolom, hatalmas mentális erőt ad…
Annyit kérdeznék, mi a véleményed a Thierry Georgiou által hirdetett két fő alapelvről, hogy 1. full speed, no mistake, 2. ne azt tudd, hogy hol vagy, hanem azt, hogy merre kell menned.
Ez utóbbi némelykor nagyban befolyásolja az útvonalasztást, mivel ezen elv szerint olyan útvonalon kell haladni, amelyen szó szerint előre lehet látni (a terep jellegzeteségei révén), hogy merre kell menni, vagyis nem az ürességben fut az ember, ezért futhat maxon.
Végül egy harmadik kérdés: tapasztalataid szerint pontfogáskor milyen gyakran használsz támadópontot? mennyire szigorúan és tudatosan keresel támadópontot (vagy valamilyen rávezető jellegzetességet) útvonalválasztáskor?
Szabolcs
Csaba said,
március 18 @ 10:23
Szia Szabolcs,
Köszi a gratulációt, de azért nem ezekből a futásaimból fogok erőt meríteni… Harmadik lettem, az igaz, de 10 perc hátránnyal, és hibákkal tarkított futásokkal.
Az első két kérdésre annyit tudok mondani, hogy tökéletesen egyet értek velük. Egy versenyen a lehető legnagyobb sebességre és a hibátlan tájékozódásra kell törekedni. És ha majd egyszer tudatosan megfigyeled azt, hogy hogyan tájékozódsz, szerintem hamar rá fogsz jönni, hogy te is sokszor vagy úgy vele, hogy éppen nem tudnád pontosan megmondani, hogy hol vagy, de tudod, hogy nem sokkal az előtt hol voltál, és hogy most éppen hova tartasz. Te valószínűleg még elég sokszor használod verseny közben ezeket az utolsó fix pontokat a tájékozódásodhoz, Gueorgiou pedig abban nagyon jó, hogy azokra a pontokra vagy területekre koncentráljon, ahova tart. Nem olyan bonyolult ez egyébként elméletben, csak futás közben az erdőben kivitelezni nehéz.
Az útvonalválasztás pedig még egyszerűbb: azt az útvonalat kell választani, ami a leggyorsabb. :) Viccet félre téve, ez ugyebár két dolgot jelent: hogy legyen a leggyorsabban lefutható, és a leggyorsabban letájékozódható. Ez utóbbi pedig nyílván annál gyorsabb (egyszerűbb), minél jobb a kiválasztott tereptárgyak láthatósága.
Ezek az elvek egyébként közel sem akkora nagy újdonságok vagy ésszel felfoghatatlan technikák, mint amekkorának első hallásra tűnnek. Pont ellenkezőleg, nagyon is racionálisak, és valamilyen szinten mindenki így tájékozódik. Gueorgiou abban nagyon jó, hogy mindezt nagyon tudatosan, és pontosan csinálja, és nagyon nagy hangsúlyt fektet arra az edzéseiben, hogy ezt a szemléletmódot a lehető legjobban begyakorolja, és még jobban tudatosítsa magában.
A támadó pont kérdésre már csak röviden: Mindig van egy olyan utolsó “pont” a pontfogás előtt, ami után már az ember magát a pontot illetve annak a tereptárgyát keresi. Ezt lehet támadó pontnak is nevezni, de szerintem ez elég megfoghatatlan, és nehezen általánosítható. Hogy egy példával kicsit konkretizáljam a választ, vegyük a már emlegetett második napi hatos pontomat. Ott, ha akarjuk, támadópontnak nevezhetjük az utolsó töbröt. Elég nagy volt, egyértelmű, tudtam hogy ott vagyok az ÉNY-i végében. De ez a pontfogásomat nem nagyon segítette, mivel a pontkörnyék domborzatát nem sikerült megértenem a térképről, és nem mertem csak úgy irányba belerontani a “semmibe”. Megtehettem volna, lehet, hogy működött is volna, de ez a fajta pontfogás nem az erősségem. Nem szeretek csak úgy irányba menni, pláne nem ekkora távolságból. Egy egészen kis irányeltéréssel is könnyen eltéveszthető a pont, elég, ha az ember éppen rossz felé néz pontközelben. Viszont közelebb már nem nagyon van másik úgymond “támadópont”. Ami ezután van, az már “pontközelnek” minősíthető, és kizárólag nem pontszerű domborzati formákból áll. (ha egy-két jellegtelen, a tájékozódást nem segítő tereptárgytól, pl. a ponthoz közel lévő sziklákól (sziklás terepen jó vicc), vagy az álltalában jellegtelen jellegfáktól eltekintünk) Ezt a pontot szerintem úgy lehet gyorsan megfogni, ha az embernek megvan valahol a közelben egy utolsó fix pontja (mondjuk a töbör) és onnan egy viszonylagosan pontos befutási iránya, valamint ha jól kiolvasta, érti, és maga előtt látja a pontközeli domborzati viszonyokat, és ezek alapján a pont elhelyezkedését a terepen. És ezek közül szerintem nem a támadópont a legfontosabb. Egy pontos pontközeli képpel egy távolabbi és egy esetleg nem is teljesen biztos utolsó pontról is jól meg lehet fogni egy pontot, de egy támadópont önmagában szerintem még kevés. Vagy legalábbis nem a leggyorsabb.
Persze lehet más útvonalat is választani, például nyugat felé kerülve, az ösvényeken a ponttól ÉNY-ra lévő sziklás töbör felöl közelíteni meg a pontot. Ez a támadópont közelebb van a ponthoz, utána mintha még lenne egy kis rávezető gerinc is, kérdés viszont, hogy az egész útvonalat tekintve arra gyorsabb lesz-e az átmenet? Mert ha nem, akkor jó támadó pont ide-vagy oda, nem arra kell menni. “Röviden” ennyi.
Dani said,
március 19 @ 10:49
Hatos pont.
A mögötte (DK) levő kisebb töbör nem jó támadópont? Megengedve azt a kiegészítést, hogy a támadópontot nem kell feltétlenül érinteni, elég látni.
Bár ez nagyjából már a te elméleted más szavakkal, mert lényegében a pontközeli térképolvasással kell feltenni a pontot az i-re.
István said,
március 19 @ 1:57
Hú, most úgy mondanék valami okosat, de sajna nem jut eszembe semmi, ráadásul még látszanak a keréknyomok a hátamon, amivel átgázoltak rajtam mind a külföldi, mind a magyar ellenfelek. Azér annyit csak hozzá tennék, hogy nem értem, miért pont a 6-os az amin megy a lovaglás, ha megnézitek a vonalat, akkor két zöldebb domb és egy messziről sikító tisztásos nyereg fut alatta. Az utóbbihoz elérve és onnan megfogni már nem nehezebb mint egy szokásos mátrai derbi. Én nagyjából ezen a vonalon mentem, az már más kérdés, hogy így is arcátlanul kikaptam, pedig nem volt vele gondom.
Maga a pontfogás meg szerintem abszolút ösztönszerű. Odáig számlálod az objektumokat, ahonnan már biztonságban érezve magad rá nem vetődsz a bójára. Mint láttuk Hübmann-nak ez már csillagászati távolságokból is megy.
“elég, ha az ember éppen rossz felé néz pontközelben”
ezt a mondatot majdnem magamra vettem. :)
Andor said,
március 19 @ 5:42
“Ritkán adódik olyan átmenet, amely végig teljes sebességgel lenne futható, ahol ne lenne szükség pont közeli gondos térképezésre. hacsak nem felfogó vonalon van az ellenőrzőpont, a futónak mindig érdemes először egy pont közeli, jól azonosítható, markáns objektumot, a támadópontot érinteni, hogy az ellenőrzőpontot könnyebben foghassa meg.Még kedvezőbb pontfogást biztosít egy olyan síkrajzi, vagy domborzati vezetővonal, a támadóvonal, amely a futót a pontra rávezeti…a támadópont lehet épp oly kis objektum mint a pont maga, az ellenőrzőpontra vezető támadópont lehet lejtőél is. Általában a versenyző technikai tudásán múlik, hogy milyen finom objektumot tud támadópontnak felhasználni” írta Bozán György valamikor 1971-ben s írt még zöld, sárga és piros szakaszokról az átmenet végrehajtása során.
Csaba és a többiek útvonalán ma már a számítógépes technika meg is jeleníti ezeket a szakaszokat. Látszik hol lassul le a futó, nagyobb figyelemmel, lassúbb tempóval közelítve meg a pontot, vagy egy útvonal törést. Az elmélet több évtizedes, a számítógépes technika pedig segít a piros szakaszokat egyre rövidíteni. Futni, futni és elemezni, az apró eltéréseket megtalálni az asztal mellett. hogy egy újabb versenyen ez már a versenytempónál se jelentsen gondot.
Csaba said,
március 19 @ 7:27
Dani, ahogy írod is, az én szememben a DK-i töbör már nem minősül támadópontnak. Nem csak azért nem, mert részben a pont mögött van (vagy legalábbis vele egy vonalban) és mert a klasszikus értelmezés szerint nem is érintjük, hanem csak látjuk, hanem azért sem, mert a pontfogás irányából előtte egy gerinc van, ami azt jelenti, hogy mire láthatóvá válik, már akár maga a pont is látható lehet (és akkor itt vissza lehetne csatolni a Gueorgiou féle látható/nem látható tereptárgy kérdéskörhöz is).
Más kérdés persze, hogy a pontközeli domborzati viszonyoknak a töbör is szerves része. Aki nem érti meg – mint ahogy a verseny közeben én sem – hogy melyik szintvonal tartozik már a töbörhoz, és melyik még a gerinc másik oldala, az pontosan úgy fog járni mint én.
Szóval szerintem ez már pontközeli térképolvasás kategória. De felfogás kérdése. Lehet olyan is, aki még az előző töbör után előbb direkt mellé irányozva odafut ennek a töbörnek a széléhez, szó szerint érintve azt, mint támadó pontot, és csak innen fordul rá a pontra.
Csaba said,
március 19 @ 7:39
Isti, esküszöm ezúttal nem személyeskedtem :)
Andor, pontosan, ahogy írod, az elmélet nem új, pusztán a technika, amivel mostmár mindezt meg is lehet jeleníteni. És akkor itt talán el is hinthetem, hogy a Tájoló következő számába már elkezdtem megírni egy elemzést Hubmann GPS-es útvonalára alapozva – elkértem tőle az eredeti track-et (!), a rendezőktől pedig igen jó felbontásban a térképet – úgyhogy akit érdekel a téma, és még nem fizetett elő az idei évre, annak épp itt az ideje! (és ez volt itt a reklám helye is egyben)