A hétvégén megvolt a klasszikus OB, az idei utolsó versenyem, a szezon egyik csúcspontja, amire gyakorlatilag a VB befejezése óta készültem. Egy kicsit presztízs verseny, a jövő évi VB terep szomszédságában, és jött kismillió külföldi, szinte a teljes élmezőny. És jól sikerült, nagyon jól. Idén szokás szerint felemás szezonom volt, hiszen nem minden jött össze, de a korábbi évekhez képest sokkal több előremutató eredményem volt, olyanok, amik már önmagukban is megállják a helyüket. Az OB beszámolót egy kis szezon áttekintéssel kezdeném:
Tovább ehhez a bejegyzéshez »
Archive for október, 2008
ONEB
25-manna és Elitszéria
Az elmúlt hetek nem alakultak a terveknek megfelelően. A svéd OB-k után két erősebb, terjedelemben is az előzőeket meghaladó héttel akartam még egy utolsó nagyobb terhelést adni a szervezetemnek, hogy aztán majd kényelmesen rápihenhessek a magyar OB-ra, és ott érjem el a legjobb formámat. Viszont most innen utólag visszatekintve nagyon úgy néz ki, hogy a svéd OB-kat övező hetek terhelése, ugyan papíron nem volt olyan nagyon nagy, de mégiscsak sokat kivehetett belőlem. Az őket követő első erős hét ugyanis egyszerűen pocsékul ment.
Tovább ehhez a bejegyzéshez »