Archive for május, 2007

5000m: 16,36

Miután tegnap hazatértem Norvégiából, ma egy 5000 métert futottam időre, felmérő jelleggel. Nem “erőszak” kényszerített a felmérő lefutására, nem a válogatott vezetése írta ki kötelező jelleggel (mint annak idején), pusztán én magam voltam kíváncsi rá, hogy mit tudok pályán – miközben úgy érezem, hogy jó formában vagyok. Sajnos az utolsó kint töltött napjaim alatt sikerült egy egész kicsit megfáznom, ez nyílván hátráltatott egy kicsit, de azért megvolt a futás.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Comments (8) »

NM Sprint

Ugyan azt ígértem, hogy mihelyt magamhoz térek a döbbenetből, rögtön beszámolok, de kicsit sűrűbbre sikerültek az utóbbi napjaim, mint ahogy vártam, és nemhogy beszámolót írni nem volt időm, de még csak magamnak sem tudtam úgy rendesen kielemezni a futásokat. Úgyhogy most is csak a többek által már hiányolt térképeket teszem közzé – némi minimális kommenttel.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Comments (1) »

Norvég OB: nr. 5!!!

HIHETETLEN!!! Ötödik lettem a mai Norvég Sprint OB-n! :D

Beszámoló majd kicsit később, ha már magamhoz tértem…

Részidők itt. Azért az látszik, hogy nem én voltam az, aki sorra nyertem az átmeneteket, de végig nyomtam hiba nélkül, és ez elég volt.

Holnap középtávú Norvég Kupa futam.

Csaba

Comments (4) »

OCC döntő

Mint ahogy azt már a múlt héten beharangoztam, az Oslo City Cup eheti, utolsó fordulójára vadászrajttal került sor. A vadászrajtba az első 4 futam eredményei közül a legjobb 3 számított be, és mivel Erikkel végig szoros volt a küzdelmünk, a rajtidőnk is szorosan alakult. A múlt héten ugyan azt írtam, hogy én fogok mögötte indulni 1 másodperccel, de aztán időközben rájöttem, hogy ez a kalkulációm nem állja a helyét, mivel rossz versenyt ejtettem ki Eriknek, és végülis a hivatalos rajtlista is a második számításomat erősítette meg, miszerint az én rajtidőm a 2 másodperccel korábbi. Na, ez persze nem sokat változtatott a lényegen, fej-fej melletti küzdelemre kellett felkészülnöm.
Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Comments (2) »

Yes-yes-yes!!!!

A mostani hétvégém meglehetősen intenzívre sikerült. 2 nap alatt 3 versenyen összesen 5 rajthoz állást produkáltam! Az ötből hármat szombaton, egy utcai futó váltóverseny, a Holmenkoll stafetten keretében, ahol két csapatban is helyet kaptam. Idejét sem tudom, hogy mikor futottam utoljára utcai futóversenyen, de ha már egyszer ott voltam… És hát mindezt egy normáltávú tájfutó verseny után alig két és fél órával, 10kili skandináv tereppel a lábamban! Ezek után a vasárnapi „rendes” tájfutó váltó már meg se kottyant… (vigyázat, hosszú írás…)
Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Comments (4) »

Hegymenet és sprint szakasz

A következő kis cikket a minap olvastam az egyik norvég tájfutó portálon, a www.opn.no oldalon. Lefordítva, és kicsit át is írva, íme:
Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Comments (2) »

Újabb 6 mp

Az eheti Oslo City Cup pont úgy sikerült, mint igazából az összes eddigi. Egy jónak nevezhető, komolyabb hibáktól mentes, jó ritmusú sprint futást hoztam össze, és ezzel viszonylag elöl végeztem. A pálya egy jókora szakaszán még vezettem is, aztán a vége felé két igazán apró botlás következtében csúsztam vissza a negyedik helyre. Végül 16mp hátrány lett a győztestől, és újabb minimális különbségű, ezúttal 6 másodperces vereség Eriktől…

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Leave a comment »